Francia horrorfilm. Ha ezt mondom már-már szinte egyfajta védjegyet említek ami garancia a minőségre és az élményre. Ez a film is horrornak lett ki-kiáltva, de tévesen. Egy erős pszichothrillert kapunk helyette 75 percben. De ebből ennyi is pont elég lesz mindenkinek. Clémentine (Olivia Bonamy) francia nyelvet tanít egy bukaresti iskolában. Férje Lucas (Michäel Cohen) író. Egy erdő széli házban laknak Lucas miatt, akit inspirál a környezet, az erdő és a szép táj. Clémentine éppen hazafelé tart lányával tanítás után. Balesetet szenvednek, de szerencsésen megússzák mindenféle sérülés nélkül, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, az út mellett megpillanthatunk némi vért. Persze ezt a lányok nem látják, valószínűleg a rendező így figyelmezteti a nézőket hogy nem lányregényt vitt vászonra. És tényleg nem. Nem tökölnek a franciák, már az első éjszaka elkezdődik a rémálom. Először csak furcsa zajokat hallanak, majd valakik ellopják autójukat is. Lucas ki is botorkál a sötét udvarra, de nem akad a tolvajok nyomára. Visszatérve a házba arra lesznek figyelmesek hogy a telefonvonal sem él már. (Kérdem én hogy ilyenkor hol vannak a mobiltelefonok?) A zajok egyre erősebben hallatszódnak ezután, és néhány ablak is betörik. Lucas egy piszkavassal felfegyverkezve elindul a házban felkutatni a betolakodókat. Azonban hamar lesérül.

Talán ennyi elég is a betekintésből, hiszen csúnya spoiler lenne ezt tovább mesélni, nézzük milyen lett a megvalósítás. Egy szóban: Kitűnő. Végig egyfajta bizonytalanságban tartják a nézőt, egész a végégig nem tudjuk meg hogy kik Ők. Pont emiatt a tudatlanság miatt lett ilyen jó a film, hiszen mindenki azt lát bele a történetbe amit akar, egyébként meg csak sejthetjük ki, vagy kik a gyilkosok. Műanyag fóliákon át láthatunk néhány fekete alakot, később fehér cipőket is, de azt sosem mutatják hogy kik a betolakodók. És ez így is van jól. Ezenkívül írhatnék a színészi játékról is, de itt igazából egy szerep van, ez pedig a rémült ember karaktere. Nem hiszem hogy nagy kihívást jelenthetett eljátszani ezt, tekintve a tv szereplős múltat mindkét főhősnél. Az operatőri munka azonban hatalmas piros pontot érdemel. A főszereplőkkel együtt lélegzik a kamera, ha nyugodt szituációt vázolnak fel, (ilyen egyébként csak a film elején lesz) akkor picit távolabbról mutatják hőseinket, viszont bármely veszélyhelyzetben közeli képeket mutatnak nekünk. Néhány snittben különös L alakban mozgatják a kamerát, ez úgy néz ki a gyakorlatban hogy Clémentine rohan az erdőben, (Vajon mi, ki elől?) jobb oldalról veszi a kamera és közeledik felé, és amikor találkozik a lánnyal, akkor hirtelen az ő szemszögéből forog tovább a film, tehát azt látjuk amit a nő menekülés közben. Ez szerintem egy zseniális megoldás!

A hangok. Na igen, azokra egy rossz szavam sem lehet, minden olyan amilyennek lennie kell. Még nyugodtabb helyzetekben is van egy picit baljós hatása a tompa háttérzajoknak. Hál istennek itt végre elkerülik azt a bevett sablont, miszerint egy csendes jelenetet úgy váltanak át egy merészebbre, hogy valami iszonyat hangos effektet kevernek a filmbe. (Ilyen például amikor sétál emberünk tegyük azt egy országúton, és egy zavaróan hangos effektet követően kiugrik elé mondjuk egy nyúl.) Szóval ezt itt elhagyták.

Ha ilyen jók a képi elemek, és a hanghatások sem hanyagolhatóak, akkor sejthetjük hogy ennek keveréke egy olyan alaphangulatot teremt, ami a nézőt lebilincseli, gyakorlatilag folyamatos lelki terrorban tartja majd. De ha ez nem lenne elég ok, akkor azt is megjegyzem hogy ez a film nem vérrel akar riogatni, sokkal inkább a nézőkre gyakorolt hatásokra fókuszáltak a készítők. Ezért írtam fentebb hogy ez pszichothriller, nem horror. Végig rossz érzés kerülget bennünket, és némely jelentnél kinyílik a bicska zsebünkben. Talán mert reális történetet mutatnak nekünk. Ja igen, ez állítólag meg is történt Romániában...

9/10 

A Quentin Tarantino nevével fémjelzett Motel, sokak szerint minden idők egyik legocsmányabb filmjeként emelkedett egyfajta picurka-kultstátuszba, majd jött két folytatás. Bár én sose értettem miért ilyen túlértékelt a széria ezen része, mert szerintem öncélú, s mondanivalóval sem rendelkezik. Néhol pedig már-már parodikus, a sok eltúlzott jelenet miatt. A film sokakat megbotránkoztatt a brutalitása miatt, ami véleményem szerint nem nagyon volt jelen a filmben, egy jelenetet kivéve, de erről majd később. 

A történet két amerikai egyetemistáról, Paxtonről és Joshról szól, akik hátizsákkal járják Európát. Egyszer találkoznak Olival - aki származására nézve izlandi -, és elhatározzák, hogy együtt folytatják útjukat. Aztán a két jóbarát elkeveredik a sokak szerint az amerikai zsákos turisták Elíziumának tartott diákszállóba. Az egekig magasztalt szálláshely egy eldugott szlovákiai kisvárosban található, és gyönyörü kelet-európai lányokkal van tele. A fiatalemberek hamarosan kiszúrják maguknak Natalyát és Svetlanát, a két egzotikus szépséget. A külső szemlélő számára azonban feltűnik, hogy ez az egymásra találás talán túlságosan is olajozottan ment. Habár eleinte a szórakozás elvonja a figyelmüket a valóságtól, a két barát hamarosan ráébred, hogy rettenetes csapdába estek, amelyet feltárni annyi, mint alászállni Dante poklára - már ha túlélik a kalandot. 

Most akkor mindenki tegye a szívére a kezét, s mondja ki: Ez rohadtul nem Szlovákia! Szlovákiában mióta vannak barbár, gyilkos öt-hat évesek? Nagyon rosszul van ábrázolva. Az idejétmúlt autókkal, rendőrséggel stb... Adhattak volna hiteles képet az országról. A szereplők pedig sokszor mentek át ostobába, vagy antipatikusba. Azonban a gyilkosságok látványra elég jól néznek ki (igaz kevés, de ami van, az jól van végrehajtva), például az ázsiai csajnak a kalandja a szemével vagy amikor az egyik kettyós elcsúszik, s levágja a saját lábát láncfűrésszel. Reálisan végiggondolva ez a film nem több egy néhol kissé brutális komolytalan horror-paródiánál. Most jöjjenek azok a jelenetek, amik miatt nem tudtam beleélni magam a sikolyoktól hangos atmoszférába: amikor a főszereplő elbújik a hullarakásban. Röhejes morbiditás a javából! Az önmagát kínzónak kiadó főszereplő, elbeszélget egy szadistával. A jól megszokott Quentin Tarantino-s fekete humor. Bár az is lehet, hogy ezt Eli Roth találta ki, de azért Quentin személye mindenkire hatással van. A megkínzott leányzó hihetetlenül, magas fájdalom küszöbe. Miközben a fiúval menekül, mindvégig csöndben van... A gyerekhadsereg csatasorba áll, néhány fincsi cukorkáért cserébe... 

Szóval nem annyira félelmetes és ocsmány film, mint ahogy terjesztik. A Motel nem akar több lenni, mint ami. Csak egy egyszeri délutáni mozi. Nagyjából nézhető film jött össze, néhány apró gore jelenetért vagy a filmvégi vendettáért érdemes megnézni. Talán majd a második rész (amit még nem sikerült megnéznem) jobban be fog találni nálam. 

6/10

A Mercy Falls Gyermekkórház egy igen ódon épület valahol Anglia legeldugottabb csücskében. A kórház utolsó napjai meg vannak számolva, mert bezárásra ítélték. A róló lehúzását egy vasúti baleset miatt pár nappal elodázták, de csak azért, mert nem tudja a gyerekeket az új kórház ágyhiány miatt fogadni. Így kénytelenek az új munkatársat, Amy (Calista Flockhart) behívni éjszakásnak, aki a dolgozóktól hamar megtudja, hogy a második emeletet majdnem 50 éve lezárták, a gyerekektől pedig azt, hogy mégsem üres...

Mostanában már nem is lehet olyan horrort csinálni, amiben nincsen gyerekszereplő. Ennek talán az az oka, hogy a gyerekek valahogy sokak szerint jobban tudnak ijesztgetni. Ha pedig ezt megtoldják egy szinte megfoghatatlan, láthatatlan, természetfeletti elemmel, ami vagy aki persze gonosz, akkor már lehet is szorítani a szék karfáját. 

Körülbelül ezt a receptet alkalmazza Jaume Balaguero. Calista Flockhart jól idomul Amy szerepéhez, a nehéz pillanatokban érezni lehet, mennyire szenved a lelkiismerete miatt, mert most nem akarja cserbenhagyni a gyerekeket. (Nem tartozik ide a magyarázat, aki megnézi a filmet, megérti, mire utalok most.) A film fűszerezése pedig a nyomozás, mert Amy sok olyan kérdést tett fel már érkezése pillanatában, amire feltűnő módon senki sem tud válaszolni: valójában miért ment el az elődje, aki Maggie-re vigyázott, Maggie miért beszél egy titokzatos "géplányról", miért tört el három percen belül egy kisfiú combja két helyen is, miközbencsak feküdt és miért lehet az emeletről zajt hallani? Miközben a válaszokat nyomozza, feledni lehet, hogy valójában horrort nézünk. 

Mindent meggondolva egy jól kitalált történetet követhetünk végig a bő másfél órában (bár a második szint olyan, mintha egy munkanap közepén zárták volna le), aminek az utolsó másodperceire hagytak két picike csavart - ráadásul mindkettő azon pillanat után jön, amikor azt hittem, vége a filmnek. Van egy jelenet a vége felé, ahol abba is lehetett volna hagyni a filmet. Kimondottan frappáns vég lenne ez, amit a zárójelenettel persze tönkretesznek. De nem kár érte, mert kapunk cserébe két csavart is. 

8/10 

Tíz évvel az okkal-joggal műfaji klasszikussá vált Mártírok (és a hervasztóan semmilyen, 2012-es A magas ember) után a francia extrémhorror-vonulat nagyágyúja, Pascal Laugier ismét előállt egy intelligens, igencsak megterhelő horrorfilmmel. Természetesen most is nőkkel a főszerepben. Nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy - bár Pascal Laugier-t aligha (csak) marketing szempontok vezérelték -, a Ghostland rafináltan reagál a sikeres, ám minòségileg egyre jelentéktelenebb produkciókat kitermelő hollywoodi trendre, amely a Démonok között óriási bevételének köszönhetően csak úgy ontja magából a közepes (s annál jóval gyengébb) kísértetházas horrorfilmeket. 

A multiplex népe tódul a jumpscare-effektekkel alaposan telepakolt játszadozásokra, melyek közben lehet ugyan sikongatni, de a hatodik vásári ijesztgetés után már tényleg csak a horrorszüzeknek mehet fel a vérnyomásuk attól, hogy újra és újra beleüvölt a képükbe az épp soros túlvilági halálripacs. Nos, Laugier nyilván tisztában volt mindezzel, s most is elégségesen bizonyítja, hogy ő azért másképpen gondolkodik a zsánerről. Pontosabban: ő gondol valamit erről az egészről. 

A Ghostland alaphelyzete unásig ismert: egy édesanya (Mylène Farmer) gyanús tárgyakkal és randa játékokkal telepakolt vidéki házba költözik két tinilányával (Emilia Jones es Taylor Hickson), de már az első este meglátogatja őket a terror. Egy testes emberszörny és egy vézna banya (pali?!) beparkol az épület elé édességes kocsijával, s ami ezután következik, megpecsételi a háromtagú család sorsát. Túlélik a sorozatgyilkosok támadását, az egyik leány felnőttként valóra váltja álmait, népszerű horroríró válik belőle, azonban a testvére és anyukája a házban él tovább - s minden jel szerint képtelenek szabadulni attól a tragikus éjszakától. Mert valami nem engedi továbblépni őket. 

Ennél többet nem is szabad elárulni a cselekményről, hisz Laugier filmjének legnagyobb erőssége a trükkös forgatókönyv: míg a Mártírokban egészen a fináléig kellett várnunk, hogy leleplezze a cselekmény nagy fordulatát, ezt most már olyan féltávon is megteszi, s onnantól olyasfajta naturalista szenvedés- és erőszakinfernóval tölti ki a szélesvásznat, amelyet látva legszívesebben kimenekülnénk a moziteremből - de nem tesszük, merta Ghostland ránk csukja az ajtót, de látni is akarjuk, mi lesz a vége. Pascal most is a túlélésről mesél. Pontosabban arról, hogy van az emberi léleknek egy rejtett zuga, ahonnan még a legborzalmasabb, ép ésszel felfoghatatlan helyzetekben is össze lehet kaparni valamiféle bátorságot, hogy aztán olyan dolgokkal nézzünk szembe hatásosan, amelyekbe belegondolni is rémületes. A Ghostland: A rettegés háza amellett, hogy átgondoltan és ügyesen használja (és aztán maga mögé is hajítja) a kliséket, saját műfajának irodalmi vonatkozásaihoz is ragaszkodik: nem véletlenül jelenik meg többször (és többféleképpen) H. P. Lovecraft és világa. Kísérletezés a narratívával, home invasion történet, szürreális elmélkedésba menekülesről és az erőgyűjtésről, a fantázia kétarcúságáról - ezek mind jelen vannak a Ghostlandben, ráadásul Laugier tényleg nem csak ambiciózus és kegyetlen, hanem rettentő tehetséges filmes is, aki biztos kézzel vezeti nézőjét végig a rémálmon, s nem csak gyomrozni kívánja, hanem kommunikálni is vele. Amit mindenképpen érdemes megbecsülni. 

Ezért is dicséretes, hogy befért a magyar mozipremierek közé a Ghostland, s azzal a kitétellel bátran ajánlható a műfaj iránt érdeklődőknek, hogy valóban muszáj felkészülni: talán még a tapasztaltabb befogadó is nehezebben áll majd fel a film végén. Nyomasztó, izgalmas, csak egészen kicsit modoros 90 perccel szolgál Laugier - amiért akár hálásak is lehetünk neki. 

10/10 

Végül pedig még néhány érdekesség a filmről:

2016 decemberében Taylor Hickson súlyosan megsérült a forgatás során. Miután kórházba szállították, 70 öltéssel kellett összevarrni az arcát. A színésznő beperelte a produkciós céget, az Incident Productions-t, mivel maradandó sérülései miatt elvesztette a szerepet. Hickson állítása szerint Pascal Laugier rendező folyamatosan azt mondogatta neki, hogy üsse erősebben az üveget. Ez vezetett végül a balszerencsés sérüléshez. 

A filmet a Festival international du film fantastique de Gérardmer versenyszekciójában is bemutatták. A Ghostland 3 díjjal távozott a fesztiválról, melyek: Fődíj, Közönségdíj, SyFy Award. 

Mylène Farmer és Pascal Laugier már munkálkodott együtt, a színésznő-énekesnő egyik videoklipjében, a City of Love-ban.

Az Amish fiú a film kezdésénél feltételezhetően az 1984-es Stephen King adaptációra, A Kukorica gyermekeire utal. 

Ma elhoztam nektek 5 rátermett final girl-t, akik mind-mind harcba szálltak a pofijukba nevető gonosszal. Lehet szapulni ismét a kommentszekcióban, de a trágár szavakat mellőzük ;)... Ez a lista szubjektív, szóval ha valakit hiányolsz, vagy nem értesz egyet, bátran ird le a te saját toplistád. 

5. Camilla Belle - Jill Johnson (Ismeretlen hívás, 2006)

Camilla Belle 2006-ban Jill Johnson (azta, milyen amcsi név) szerepére lett megkeresve a home invasion-slasher mixtura horrorban, az Ismeretlen hívásban. A reményvesztett bébicsősz kalandja nem hozta meg a színésznő számára a nagy bummot, azonban nem mehetünk el a rátermetsége, és színészi játéka mellett. Szóval szurkoltam neki ezerrel. 

4. Karina Testa - Yasmine (Frontiére(s), 2007) 

Egy vérben tocsogó újhullámos francia alkotásban csodálhatuk meg a francia színésznőt, akinek szintén nem érkezett meg a nagy kiugrás. Pedig a 2007-es gore gazdag filmben irgalmatlanul játszott, sőt. Mindvégig rokonszenvezni lehetett vele. A film végén pedig ökölbe szorított kézzel szurkoltam neki. 

3. Marilyn Burns, avagy a Sikolykirálynők, Sikolykirálynője - Sally Hardesty (A texasi láncfűrészes mészárlás, 1974) 

Maga a testet öltött sikoly, maga a királynő! Marilyn Burns a kultklasszikus láncfűrészesben mindenkit lehajított a vászonról a színészi játékával, a film végén pedig láthatjuk ahogyan, szép, komótosan elborul az elméje. Na, de sajnos ő sem lett egy hatalmas hírnevet szerző Hollywood-i színésznő. 2014 nyarán hunyt el. 

2. Jessica Biel - Erin (A texasi láncfűrészes, 2003) 

A láncfűrészes széria két tehetséges final girl-el is gőgöskődhet. Jessica Biel ugyanis egy hangyafasznyival jobban játszott az előzőleg említett Marilyn-től, a megtörtség, s a félelem kiült az arcára. Bár a fülsértő sikolyokat hiányoltam, de egy remek színésznő. Netán ő az aki a "leghíresebb" a listából, pláne úgy hogy Justin Timberlake derűs felesége. 

1. Emilie De Ravin - Brenda Carter (Sziklák szeme, 2006) 

Nem tudom hogy ő mennyire számít szimpla, klasszikus final girl-nek, ezzel szemben nem mehetünk el a színészi játéka mellett, főleg a film csúcspontjánál, a lakókocsis jelenetnél, mikor Brenda is kap rendesen az eltorzult, beteges hajlamú bányász emberektől. A riadalom, a zokogás, a sokk, mind-mind dícséretre méltó. 

Miért?  Mert középszerű Wes Craven néhány korai munkája - ötlet, támogatás vagy pénzhiány miatt - ezen a filmen egyértelműen érzed, hogy valami nagyon nincs rendben vele, ha egy kicsit is van érzéked a mozihoz. Én éreztem valami hasonlót és ebben megerősített az is, hogy utána olvasva megtudtam, hogy Craven is elhatárolódott ettől a filmjétől. A film a korai slasher horrorfilmek egyik fércmunkája, bugyuta történettel, logikátlan, erőltetett húzásokkal. Tényleg az a fajta mozi, amit miközben nézel, érzed, hogy nem méltó a "gazdájához". Ha ugyanabban az évben a Rémálom az Elm utcában nem lett volna akkora siker, Craven nem kapott volna a gyártó stúdiótól elég pénzt, hogy befejezze a forgatást, pedig akkor már a film közel kétharmada dobozban volt, csak valahogy elveszett a kohézió... 

Kb. nyolc évvel az első rész eseményei után vesszük fel a történet fonalát. Bobby (Robert Houston) alig élte túl a családját érintő mészárlást és azóta is pszichiáterhez jár, hogy megszabaduljon félelmeitől. Ruby (Janus Blythe) akinek a családja kannibálként élt a sivatagban, azonbsn miután segít Bobbynak elmenekülni a sivatagból, viszonylag könnyen beilleszkedik a városi életbe és egy baráti társasággal motorversenyre készül. Nálam itt már elvérzett a történet, hiszen Ruby először is miért maradt Bobby közelében az eset után? A túlélők nyilván elmesélték menekülésük történetét az események után, mégis olyan, mintha ennek nem lenne nyoma a filmben. Eleve, a baráti társaság, akik elvileg Bobby cimborái, miért nem ismerik Ruby történetét? Ruby később a film alatt meséli el, hogy mi történt nyolc évvel korábban. Az egész olyan összecsapott. Mintha az lett volna a cél, hogy valami kierőszakolt okkal visszatérhessünk az első rész helyszínére, de valami ostoba erőltetett ok miatt, nem teljesen történetet mutatunk be - lett volna rá mód - hanem az első rész szereplőit, eseményeit szuszakolnánk rá a nézőre, hogy lineárisan folytatódjon a történet. Erre mi szükség? Főleg, ha később a Ruby szál olyan kurtán kerül lezárásra. Arról nem is beszélve, hogy az előkerülő új gyilkos szereplő semmilyen formában nem került említésre a korábbi részben, így ez is megtöri a folytonosságot. Erőltetett és buta. Bobby tehát idegrohamot kap, így nem megy versenyre készülő barátaival, csak Ruby. 

A szereplők tipikus klisés fiatalok. A vicces csoki, az állandóan negatív csávó, a könnyű vérű lány, a sportos hősszerelmes és jelen esetben a vak szöszi, mint Final Girl. Aranyosak, hogy elviszik magukkal a motorversenyre, hiszen majd hallgathatja a motorok zúgását. Mindegy, a csapat többé-kevésbé össze van szokva. Nekem nagyon csak az állandóan negatívkodó gyerek lógott ki. Megszokhattuk, hogy mindig van a filmekben legalább egy ilyen karakter, akinek semmi sem jó, aki senkit nem kedvel, aki mindig beszól valamit, amivel elbassza a bulit, de ettől függetlenül, következetesen, majd' az összes hasonló és egyéb moziban, amiben több főt számláló csoport a főszereplő, egyszerűen kell egy ilyen "Janka néni" figura. Ruby egészen szépen elvan a társasággal és egyáltalán nem látszik rajta, hogy korábban - igaz nyolc éve már (emúltnyolcév) - de együtt élt egy kannibál törzzsel. Sőt, talán a vak lányt leszámítva ő a legkonszolidáltabb tagja a társaságnak. 

A motorverseny természetesen nagyon messze van, meg a nyolc fős brigád egyetlen tagja sem állította előre az óráját, így menet közben jönnek rá, hogy ha a spécin feltuningolt motorjaikkal szeretnének díjat és pénzt szerezni, kb. egy órányi utat kell levágniuk, na hol máshol...? A sivatagon keresztül! Mondjuk ez még jópofa oknak mondható, csak erőltetett. A kisbusz lefordul a sivatagos, köves útra a figyelmeztető táblák ellenére, a többit kiszámolhatod. Mondjuk, az is fura, hogy veszélyre figyelmeztető táblákon kívül semmi nyoma, hogy esetleg az amerikai nagybácsi bármilyen formában azon a környéken rendet tartana és védené adózó állampolgárait. Az első rész kopasz Plutója mellett (Michael Berryman) megjelenik a Kaszás (John Bloom) becenevű legnagyobb tesó és ők ketten röhejesen ötlettelenül és hiteltelenül elkezdik lemészárolni a szereplőket, beleértve Ruby-t is, aki viszont egy ideig derekasan állja a sarat és meglepően tökösen verekszik meg az egyik beltenyészet tesóval. 

Az egész filmen érződik az olcsóság szag. Annak idején az első rész egészen jól muzsikált. Viszont olyannyira nem volt ötlet egy kerek történethez, hogy a játékidő elnyújtása miatt még az első részből is kellett pár perc flashback-et átemelni és többek között ez az oka, amiért Bobby figurája helyet kapott a film elején. Ha már az első részt vele zárták és menekülésével, kénytelenek voltak belepakolni ide is, hogy a néző emlékezzen, mi volt korábban. Viszont a színész nem volt oda az ötletért, hogy ismét a sziklák között rohangáljon - mostoha körülmények a sivatagi forgatás során - ezért leszögezte, hogy a karaktere rövid úton kiszáll a meséből, így a pánikroham utáni búcsúzásban maradtak, mert annak leforgatása volt a legegyszerűbb. Mint korábban írtam, ha Freddy Krueger figurája nem elég nagy siker, ezt a filmet nem fejezik be. Utólag Craven sem nagyon értette, minek vágott belrme a forgatásba. 

4/10 

Nyolcadsszora berreg fel a láncfűrész a poros texasi éjszakában. Most épp egy frissebb előzményfilmet kapunk az arcunkba, ami sajnos nem az a film amit Tobe Hooper és Kim Henkel bemutatott a 70-es években, nincs meg a téboly, a nyugtalanság, maga a hangulat ami lebilincsel, megigéz az elejétől a végéig. A mestermű összes folytatását lesepri a film kivéve az előbb említett 1974-es klasszikust és a 2013-as Ökörséget Örökséget. Hozzánk a létező legdurvább (?) korhatár besorolással érkezet a mozikba. Ami valljuk be, egy kissé eltúlzott. A lényeg hogy megszületett ez a prequel, sok-sok évnyi szenvedés után, ami inkább hajaz egy öncélú francia-gore horrorfilmre, mint egy láncfűrészes mozira, de lássuk mit hozott össze a Julien Maury és Alexandre Bustillo (Betolakodó, 2008) páros. 1965-ben, Texasban négy zavarodott és erőszakos tinédzser megszökik egy elmegyógyintézetből, és magukkal hurcolnak egy szép, fiatal ápolónőt is. Megindul utánuk a hajtóvadászat, amelyet a lánya halála miatt a bosszúszomjas helyi seriff (Stephen Dorff) vezet. Hamarossn előkerül a motoros fűrész is, és olyan borzalmak várnak a fiatalokra, melyek hatására egyikükből vérengző szörnyeteg válik, akit ma mindenki úgy ismer, a Bőrpofa. 

Jól hangzik a sztori? Arra következtetsz hogy akkor egy klassz kis filmmel van dolgunk? Sajnos nem. Ez a darab lóg ki a legjobban a láncfűrészes szériából. Bőrpofa sehol, a hangulat sehol, színészi játék sehol, talán csak a gore tudja megóvni a filmet, de sajnálatosan az is néha átmegy öncélúba, pláne a sikamlós hullaszexnél. A Texasi láncfűrészes rajongóknak az elvárásai persze az egekbe szöktek, pláne úgy hogy a 2013-as Örökség megcsorbította a Sawyer család hírnevét. Illet volna egy korrekt filmet rendezni a szeretett bőrmaszkos mészárosunknak. A történet adhatna egy kis feszültséget a mozinak, azonban a sablonos, papírmasé karakterek rontanak az összbenyomáson, na meg ugye az a nagy marhaság miszerint a láncfűrészesűnk nem is egy visszamaradott agybajos pszichopata, hanem egy átlagos tinédzser, aki ha kell, még érzelgősködik is... (most komolyan?!) Mit érezhetek a rendezők? Ha már a szereplőknél vagyunk, ugye van nekünk egy kis prédánk, a nővérke, aki egyáltalán nem egy szerethető figura, akár a másik pizítiv (?!) karakter, Dorff seriff sem. 

Szinte senkiről nem tudunk meg egy mondatnál többet. Nem is értem hogy viselheti ez a törmelék a Bőrpofa címet? Ez csak egy öncélú, kíméletlen, monoton francia roadmovie. Hiába a hangzatos cím, sajnálatos módon semmi köze az 1974-es filmhez és a folytatásaihoz, a gyilkos masinán, a láncfűrészen és a tébolyult családon kivül. Hiába érzed hogy egy köpésnyire van a film tőled, nem tanácsos a megtekintése. Nagyon erőtlen, legfeljebb amitől megriadsz az a színészi játék lesz, egyszerűen nem lehet ezeket a bohócokat komolyan venni. Ez nem a láncfűrészes mozi egyik darabja, ez egy hulladék. Szóval nyugodtan mehet a hulladéktárolóba. Közepesnél is rosszabb. Ne nézd meg! 

3/10 

A valóság sokszor kíméletlenebb tud lenni egy filmnél, most elhoztunk nektek három igaz történeten alapuló rémmesét, amelyektől garantáltan kiráz a hideg. Jó borzongást! 

Óriás mutánspók

A kilencvenes évek végén Ukrajnában, egy liftben holtan leltek fel egy férfit. A nyakán két fikarcnyi pöttyöt fedeztek fel, s azt az orvosok megállapították, hogy vérvesztesék és sokkhatás miatt szenderült jobb létre, de a helyszínen vért nem találtak. Az eset még nagyobb figyelmet kapott, amikor nem sokkal később egy lány is szinte ugyanilyen okból halt meg. 

Állítólag nem vámpírok, hanem egy óriási mutáns pók okozta a két ember halálát. Az esetről az ukrán média hallgatott, de egy török újság megírta, és ők azt is megtudták, hogy férfiak lángszórókkal keresték a liftnél lakó hatalmas pókot, de azt nem tudjuk, hogy ráakadtak-e. 

Szellemhotel 

Képzelj egy hatalmas, elhagyatott hotelt, ahol a padló minden egyes léptednél nyikorogni kezd. Fojtott fény szűrődik át a függönyök mögül, lépteket hallasz és egy kisfiú hangját, aki azt súgja "Ez fáj, anya". Ez a Baker Hotel, amely Texasban található. A hotel 1972-ben zárta be kapuit, pedig előtte rengeteg híres ember szállt meg errefelé. Manapság pedig helyi szellemes látványoságnak számít. Van erre fehér ruhás nő és egy néni is tolószékben. 

Az Őrző

Egy család 2015-ben költözött egy sok millió dolláros New Jersey-i kastélyba, amiről kiderült, hogy mégsem  az az álomotthon, aminek elsőre tűnt. Ugyanis rővid időn belül elkezdtek leveleket kapni valakitől aki "The Watcher", vagyis az Őrző néven írta alá finoman szólva is igencsak nyugtalanító sorait. Azt írta a családnak többek közt, hogy ez a ház évtizedeken át a családja otthona volt, illetve - ami már-már fenyegető -, hogy vajon a gyerekek rájöttek-e már arra, mi minden van a falakban. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor azt írta, hogy idézzük: "tudom a neveteket, és azok neveit is, ami fiatal vérrel van írva". A család ekkor költözött el, féltve a gyerekeket, és beperelték az előző tulajt, mert nagyon valószínű, hogy ő tudott az Őrzőről, mégis (vagy épp ezért) adta el nekik az ingatlant. 

Végre, eljött a nap, mikor megtudtam kuksizni a kötelező francia horrorfilmek egyik darabját, a Frontierst. Nem is kellett kudarcnak történie, sőt, a várakozásaimat felül is múlta. Vegyük elő a Texasi láncfűrészes sztoriját és beteg családját, majd fejeljük meg temérdek gore-al, francia légkörrel, s remek színészekkel: Ez a receptje az egyik legerőteljesebb francia horror-slashernek az elképesztően maradandó Frontiersnek. A sztori egyszerű, de nagyszerű: A párizsi lázongások pár fiatal résztvevője a határ felé menekül, és balszerencséjükre megszállnak egy motelban, amit gyilkosok vezetnek...

Na, ez a film egy ízig vérig slasher, tengernyi perverz és elfajult képkockával. Elképesztő hogy mennyire egy alábecsült mozi, mikor sokkal, de sokkal jobb mint az általam csak középszerűnek tartott, öncélú, Betolakodó. Míg annak a szereplői szertelenül tehetségtelenek, idegesitőek, s ellenszenvesek, itt mindent beleadnak, apait-anyait, sírást-rívást, félelmet-resszketést, folytassam még? 

Mindezek ellenére, sajnálatos módon, nem tökéletes a film, megvannak a maga baklövései. Például az éjjeli jelenetek hihetetlen világosak, mintha nappal lettek volna felvéve, vagy számtalan volt a végén a megmenekül a csaj, de mégsem jelenet. De mégis egy nagyszerű és kimagasló alkotás, nálam egy kisebb fokkal megelőzi a Magasfeszültséget, de csak egy kisebbel. 

Mindent összevetve, egy hatásos film, amely tele van gyomorforgatóbbnál-gyomorforgatóbb jelenetekkel, s tehetséges, rátermett színészekkel (ezrk közül is a legkiemelkedőbb Karina Testa kisasszony). Ha van kis időd szükségszerűen nézd meg. 

9/10

A Péntek 13 franchise pontosan 10 éve nem hallatott magáról, mikor is a remake a mozikba keveredett, s tengernyi negatív kritikát kapott, amivel sajnálatosan egyetértek. Azonban mégis pénzügyi siker lett a Michael Bay által támogatott remake. 

Nos, 2017-ben a Körök csúfos szereplése miatt, nem jött össze a film készítése, ugyanis féltek hogy az új Kristály-Tavi vérontás nem hozná azt a pénzügyi sikert, amit korábban a folytatások. 

Azonban aggódni nem kell, ugyanis a Halloween sikerére éheznek az új Péntek 13 alkotói. A projektből eddig csak annyi biztos hogy a film producere nem más lesz mint a közismert kosárlabdázó LeBron James. Mindenesetre rajta leszünk a filmen! :)