Francia horrorfilm. Ha ezt mondom már-már szinte egyfajta védjegyet említek ami garancia a minőségre és az élményre. Ez a film is horrornak lett ki-kiáltva, de tévesen. Egy erős pszichothrillert kapunk helyette 75 percben. De ebből ennyi is pont elég lesz mindenkinek. Clémentine (Olivia Bonamy) francia nyelvet tanít egy bukaresti iskolában. Férje Lucas (Michäel Cohen) író. Egy erdő széli házban laknak Lucas miatt, akit inspirál a környezet, az erdő és a szép táj. Clémentine éppen hazafelé tart lányával tanítás után. Balesetet szenvednek, de szerencsésen megússzák mindenféle sérülés nélkül, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, az út mellett megpillanthatunk némi vért. Persze ezt a lányok nem látják, valószínűleg a rendező így figyelmezteti a nézőket hogy nem lányregényt vitt vászonra. És tényleg nem. Nem tökölnek a franciák, már az első éjszaka elkezdődik a rémálom. Először csak furcsa zajokat hallanak, majd valakik ellopják autójukat is. Lucas ki is botorkál a sötét udvarra, de nem akad a tolvajok nyomára. Visszatérve a házba arra lesznek figyelmesek hogy a telefonvonal sem él már. (Kérdem én hogy ilyenkor hol vannak a mobiltelefonok?) A zajok egyre erősebben hallatszódnak ezután, és néhány ablak is betörik. Lucas egy piszkavassal felfegyverkezve elindul a házban felkutatni a betolakodókat. Azonban hamar lesérül.
Talán ennyi elég is a betekintésből, hiszen csúnya spoiler lenne ezt tovább mesélni, nézzük milyen lett a megvalósítás. Egy szóban: Kitűnő. Végig egyfajta bizonytalanságban tartják a nézőt, egész a végégig nem tudjuk meg hogy kik Ők. Pont emiatt a tudatlanság miatt lett ilyen jó a film, hiszen mindenki azt lát bele a történetbe amit akar, egyébként meg csak sejthetjük ki, vagy kik a gyilkosok. Műanyag fóliákon át láthatunk néhány fekete alakot, később fehér cipőket is, de azt sosem mutatják hogy kik a betolakodók. És ez így is van jól. Ezenkívül írhatnék a színészi játékról is, de itt igazából egy szerep van, ez pedig a rémült ember karaktere. Nem hiszem hogy nagy kihívást jelenthetett eljátszani ezt, tekintve a tv szereplős múltat mindkét főhősnél. Az operatőri munka azonban hatalmas piros pontot érdemel. A főszereplőkkel együtt lélegzik a kamera, ha nyugodt szituációt vázolnak fel, (ilyen egyébként csak a film elején lesz) akkor picit távolabbról mutatják hőseinket, viszont bármely veszélyhelyzetben közeli képeket mutatnak nekünk. Néhány snittben különös L alakban mozgatják a kamerát, ez úgy néz ki a gyakorlatban hogy Clémentine rohan az erdőben, (Vajon mi, ki elől?) jobb oldalról veszi a kamera és közeledik felé, és amikor találkozik a lánnyal, akkor hirtelen az ő szemszögéből forog tovább a film, tehát azt látjuk amit a nő menekülés közben. Ez szerintem egy zseniális megoldás!
A hangok. Na igen, azokra egy rossz szavam sem lehet, minden olyan amilyennek lennie kell. Még nyugodtabb helyzetekben is van egy picit baljós hatása a tompa háttérzajoknak. Hál istennek itt végre elkerülik azt a bevett sablont, miszerint egy csendes jelenetet úgy váltanak át egy merészebbre, hogy valami iszonyat hangos effektet kevernek a filmbe. (Ilyen például amikor sétál emberünk tegyük azt egy országúton, és egy zavaróan hangos effektet követően kiugrik elé mondjuk egy nyúl.) Szóval ezt itt elhagyták.
Ha ilyen jók a képi elemek, és a hanghatások sem hanyagolhatóak, akkor sejthetjük hogy ennek keveréke egy olyan alaphangulatot teremt, ami a nézőt lebilincseli, gyakorlatilag folyamatos lelki terrorban tartja majd. De ha ez nem lenne elég ok, akkor azt is megjegyzem hogy ez a film nem vérrel akar riogatni, sokkal inkább a nézőkre gyakorolt hatásokra fókuszáltak a készítők. Ezért írtam fentebb hogy ez pszichothriller, nem horror. Végig rossz érzés kerülget bennünket, és némely jelentnél kinyílik a bicska zsebünkben. Talán mert reális történetet mutatnak nekünk. Ja igen, ez állítólag meg is történt Romániában...
9/10
