Tíz évvel az okkal-joggal műfaji klasszikussá vált Mártírok (és a hervasztóan semmilyen, 2012-es A magas ember) után a francia extrémhorror-vonulat nagyágyúja, Pascal Laugier ismét előállt egy intelligens, igencsak megterhelő horrorfilmmel. Természetesen most is nőkkel a főszerepben. Nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy - bár Pascal Laugier-t aligha (csak) marketing szempontok vezérelték -, a Ghostland rafináltan reagál a sikeres, ám minòségileg egyre jelentéktelenebb produkciókat kitermelő hollywoodi trendre, amely a Démonok között óriási bevételének köszönhetően csak úgy ontja magából a közepes (s annál jóval gyengébb) kísértetházas horrorfilmeket. 

A multiplex népe tódul a jumpscare-effektekkel alaposan telepakolt játszadozásokra, melyek közben lehet ugyan sikongatni, de a hatodik vásári ijesztgetés után már tényleg csak a horrorszüzeknek mehet fel a vérnyomásuk attól, hogy újra és újra beleüvölt a képükbe az épp soros túlvilági halálripacs. Nos, Laugier nyilván tisztában volt mindezzel, s most is elégségesen bizonyítja, hogy ő azért másképpen gondolkodik a zsánerről. Pontosabban: ő gondol valamit erről az egészről. 

A Ghostland alaphelyzete unásig ismert: egy édesanya (Mylène Farmer) gyanús tárgyakkal és randa játékokkal telepakolt vidéki házba költözik két tinilányával (Emilia Jones es Taylor Hickson), de már az első este meglátogatja őket a terror. Egy testes emberszörny és egy vézna banya (pali?!) beparkol az épület elé édességes kocsijával, s ami ezután következik, megpecsételi a háromtagú család sorsát. Túlélik a sorozatgyilkosok támadását, az egyik leány felnőttként valóra váltja álmait, népszerű horroríró válik belőle, azonban a testvére és anyukája a házban él tovább - s minden jel szerint képtelenek szabadulni attól a tragikus éjszakától. Mert valami nem engedi továbblépni őket. 

Ennél többet nem is szabad elárulni a cselekményről, hisz Laugier filmjének legnagyobb erőssége a trükkös forgatókönyv: míg a Mártírokban egészen a fináléig kellett várnunk, hogy leleplezze a cselekmény nagy fordulatát, ezt most már olyan féltávon is megteszi, s onnantól olyasfajta naturalista szenvedés- és erőszakinfernóval tölti ki a szélesvásznat, amelyet látva legszívesebben kimenekülnénk a moziteremből - de nem tesszük, merta Ghostland ránk csukja az ajtót, de látni is akarjuk, mi lesz a vége. Pascal most is a túlélésről mesél. Pontosabban arról, hogy van az emberi léleknek egy rejtett zuga, ahonnan még a legborzalmasabb, ép ésszel felfoghatatlan helyzetekben is össze lehet kaparni valamiféle bátorságot, hogy aztán olyan dolgokkal nézzünk szembe hatásosan, amelyekbe belegondolni is rémületes. A Ghostland: A rettegés háza amellett, hogy átgondoltan és ügyesen használja (és aztán maga mögé is hajítja) a kliséket, saját műfajának irodalmi vonatkozásaihoz is ragaszkodik: nem véletlenül jelenik meg többször (és többféleképpen) H. P. Lovecraft és világa. Kísérletezés a narratívával, home invasion történet, szürreális elmélkedésba menekülesről és az erőgyűjtésről, a fantázia kétarcúságáról - ezek mind jelen vannak a Ghostlandben, ráadásul Laugier tényleg nem csak ambiciózus és kegyetlen, hanem rettentő tehetséges filmes is, aki biztos kézzel vezeti nézőjét végig a rémálmon, s nem csak gyomrozni kívánja, hanem kommunikálni is vele. Amit mindenképpen érdemes megbecsülni. 

Ezért is dicséretes, hogy befért a magyar mozipremierek közé a Ghostland, s azzal a kitétellel bátran ajánlható a műfaj iránt érdeklődőknek, hogy valóban muszáj felkészülni: talán még a tapasztaltabb befogadó is nehezebben áll majd fel a film végén. Nyomasztó, izgalmas, csak egészen kicsit modoros 90 perccel szolgál Laugier - amiért akár hálásak is lehetünk neki. 

10/10 

Végül pedig még néhány érdekesség a filmről:

2016 decemberében Taylor Hickson súlyosan megsérült a forgatás során. Miután kórházba szállították, 70 öltéssel kellett összevarrni az arcát. A színésznő beperelte a produkciós céget, az Incident Productions-t, mivel maradandó sérülései miatt elvesztette a szerepet. Hickson állítása szerint Pascal Laugier rendező folyamatosan azt mondogatta neki, hogy üsse erősebben az üveget. Ez vezetett végül a balszerencsés sérüléshez. 

A filmet a Festival international du film fantastique de Gérardmer versenyszekciójában is bemutatták. A Ghostland 3 díjjal távozott a fesztiválról, melyek: Fődíj, Közönségdíj, SyFy Award. 

Mylène Farmer és Pascal Laugier már munkálkodott együtt, a színésznő-énekesnő egyik videoklipjében, a City of Love-ban.

Az Amish fiú a film kezdésénél feltételezhetően az 1984-es Stephen King adaptációra, A Kukorica gyermekeire utal.