Összeszedtem a 10 legjobb horrorfilmet. A lista összeállítása teljes mértékben szubjektív, kizárólag az én véleményemet tartalmazza. Próbáltam nem tipikusan régi vagy újabb filmeket csokorba szedni, de így sikerült. Annyi kiváló alkotást láttam mind a kortárs, mind pedig a klasszikus horrorok között, hogy megdöbbentően nehéz volt összeállítani ezt a listát. Szerintetek melyik a 10 legjobb horror film? Melyik film/filmek maradtak le a listáról? A Ti TOP 10 listátok hogy néz ki? A kommentekben lehet vitázni!

10. Psycho (1960)

Minden idők egyik legismertebb horrorfilmje. Ez lett Hitchcock legismertebb, legsikeresebb és legjobb filmje, mely nem csak a thriller műfajában újított, de a slasher melegágyául is szolgált.

9. Freaks (1932)

Érződik rajta, hogy Browning egy nagyon pesszimista, kiábrándult, groteszk horror-drámát akart összehozni. Nagyon erősen jelen van a "freakek" iránti empátia. Sőt, nem is annyira a "freakek" a torzszülöttek. A Szörnyszülöttek egy fontos, mára már elcsépelt üzenetet hordoz magában, ami nem más, mint a „ne, a külső alapján ítélj”, mert a szörny belülről fakad. 

8. Aki bújt, Aki nem (2001)

Az Aki bújt, Aki nem-et klasszikus tinihorrorok közé sorolhatjuk, aminek méltó helye van a Sikoly-, a Tudom, mit tettél tavaly nyáron- és a Végső állomás-szériák közt. Számomra ez a film nagy kedvenc, ám tisztában vagyok vele, hogy egy közepesnél éppen csak jobb horror. Ezért lehet, hogy valamicskét felül is értékelem, de egyszerűen nem tudok elvonatkoztatni a nosztalgikus érzéstől, mikor még előszőr láttam.

7. Rémálom az Elm utcában (1984)

A Rémálom az Elm utcában egy nagyon jó főgonoszt, valamint egy hihetetlenül hosszú franchise-t a világnak, amely majdnem tíz részen keresztül ívelt. A harmincnegyedik életévét taposó klasszikus lehet, hogy mára egy kissé megkopott, de azért még mindig tud nyugtalan éjszakákat okozni.

6. Eden Lake - Gyilkos kilátások (2008)

Az Eden Lake brutálisan erős, végletekig felkavaró hatásos, felkavaró munka, mely egyben tökéletes görbetükör a modern kori, szemellenzős nevelési módszerek felé, mert régóta tudjuk rossz gyerek nincs, csak rossz szülő.

5. Magasfeszültség (2003)

Egészen biztos, hogy a leghátborzongatóbb, legfélelmetesebb horror/slasher filmek egyike. Kellőképpen véres és durva, gyors történetvezetés, nincsenek benne felesleges jelenetek, jó történet, kiváló színészi alakítások, tehát nálam mindenképp ott a helye a listán!

4. Mártírok (2008)

A franciák nagyon bekeményítettek horror téren. A terror magabiztosan uralja a jeleneteket, a lányok jól játszották a szerepüket. Kegyetlen, mégis van benne valami plusz, amitől nem válik öncélú polgárpukkasztó, Zs kategóriás mészárolós horrorrá.

3. Ghostland - A rettegés háza (2018)

A Ghostland a címével ellentétben nyomokban sem tartalmaz szellemeket, se klasszikus megijedős horror elemeket. Szerintem egészen kis ötletes, helyenként még ijesztő alkotásról beszélhetünk. Egy óriási trauma után az agy bármire képes, hogy megvédjen minket...

2. Sziklák szeme (2006)

A Sziklák szeme, szórakozást fog nyújtani és egyben elgondolkodtat, illetve kevés jó film szól nukleáris katasztrófákról. Hangulatos, véres, kegyetlen.

1. A texasi láncfűrészes mészárlás (1974)

Rendkívül nyomasztó, szó szerint és átvitt értelemben is húsbavágó alkotás, amelyre minden tekintetben nagypapa megjelenése teszi fel a koronát. Maga a terror.

+1 A texasi láncfűrészes (2003)

Marcus Nispel létrehozott egy olyan horrort, ami méltó az eredeti elődjéhez.

A slasher a horror egyik méltán híres alzsánerének számít, ami számtalan nagyszerű, vagy kevésbé nagyszerű alkotással ajándékozta meg a nagyérdeműt (Az első deklarált slasher alkotás a Black Christmas volt, Bob Clarktól, 1974-ben, és a Texasi láncfűrészes mészárlás, Tobe Hoopertól, innentől kezdve nem volt megállás: Halloween, Péntek 13, Rémálom az Elm utcában) A slasher filmek fősodrásában elrejtőző gyöngyszem, a Just Before Dawn, nem titok, a 80-as évek eleji slasher hullám keretein belül készült, és nem is akar több lenni ennél. 

Öt tinédzser kempingezni megy egy elhagyott hegyre, ahol azonban egy őrült gyilkos területére tévednek.

Jeff Lieberman letette a névjegyét a slasher horror zsánerben. Bár a film hozza az alacsony költségvetésű horrorok szépséghibáit, azaz mesterkélt színészi játékok, és gyenge dialógusok jellemezték az alkotást, de mindezek ellenére sem lehetett húzni a szánkat a végeredményt látva. A film nem nyújt többet, mint az akkori hasonszőrű filmek, ám mégis a maga nemében élvezetesnek mondható. Egyszóval az alapvetésben nincs sok eredetiség, de azt már megszokhattuk, hogy a slasherek nagy része nem emiatt lesz élvezetes. 

Mindent egybevetve, A Just Before Dawn egy mozgalmas, izgalmas alkotás, még ha nem is hibátlan. Minden kiforratlansága ellenére Jeff egy igazán szórakoztató és élvezhető filmet hozott össze, igaz, mindenki tetszését így sem fogja elnyerni. Elsősorban a slasher filmek szerelmeseinek ajánlott. 7/10

Tobe Hooper idegtépő klasszikusa, az 1974-es számos folytatást megért, eredeti Texasi Láncfűrészes Mészárlás, ami bemutatta a világnak a Sawyer család kannibál üdvöskéjét, Bőrpofát. Hooper második rendezése szupernovaként robbant, és örökre megváltoztatta mindazt, ahogyan a horrorról, az exploitation filmről gondolkodunk. Egyik alkotása se ért fel ehhez az ominózus dolgozathoz, azóta is próbálta újra meg újra felfedezni saját tehetségét, de nem ment neki. A Texas Chainsaw Massacre nem csak egyszerűen a legnagyobbak között van, de az első legnagyobbak között. A film alapvetően kis költségvetésű horrorfilmnek indult, bár az alkotók kreativitása határozottan javított a helyzeten. A texasi láncfűrészes mészárlás története nincs túlbonyolítva, és azóta ez a recept lett a rural horrorok.

Sally és Franklin Hardesty barátaikkal együtt elindulnak a Texas állami Newtba, hogy felkeressék nagyapjuk sírját, amit a hírek szerint feltörtek. Út közben különös és aggasztó dolgok történnek velük, mígnem rájönnek, hogy egy vérfagyasztó történet középpontjába kerültek. Sorra esnek áldozatául egy őrültekből álló családnak, melynek feje az emberi húsra éhes Bőrpofa. 

Míg az 1978-as Halloween vagy az 1980-as Péntek 13 mára már lassúnak, gagyinak, unalmasnak hatnak, addig a Texasi láncfűrészes mészárlás fölött nem tudott eljárni az idő, mert olyan dolgok vannak benne, amiktől 45 éve féltek az emberek, most is félnek tőlük és még 45 év múlva is fognak. Mindezt a rendkívül jól komponált zene koronázza meg, ami a legtöbb esetben hiányzik, ha meg mégis jelen van, akkor idegtépő, inkább zajnak nevezhető. Olyan borzalmas, idegtépő, percről percre nagyobb iszonyatot vonultat fel ez a film, ami a legbelső zsigeri félelmet kelti fel az emberben. Szinte érezni a kopár nyári mező rekkenő hőségét, a ház kiszáradt faelemeit, perzselő napon a ragacsos izzadtságban megtelepedő port, homokot, mocskot, a bűzt, a szárazságot, a rohadást és ugyanígy érezni a benzingőztől bűzlő láncfűrészt a nyomodban. A hatásos és szürrealisztikus képeken szinte átszivárog ez az abnormális hangulat, a pszichedelikus rémálomra emlékeztető, nyomasztó atmoszféra.

A hangulat a kezdettől fogva kényelmetlen, kezdve a nyitó képsorokkal, az őrült stoppossal, a halott tatuval az út közepén, majd az elhagyatottnak tűnő házzal, amibe nem kellett volna hőseinknek bemenniük. A történetben viszont sokkal több van, mint hogy egy maszkos fickó láncfűrésszel akar lekaszabolni pár tinit.  Véleményem szerint a film akár a bezárkózó, túlságosan is vidékies, retardáltságba süllyedő amerikaiak kritikájaként is értelmezhető, noha nyilvánvalóan szélsőséges formában tárja elénk ezt a világot. A háttérben meghúzódva, majd egyre inkább előtérbe kerülve a nemzet több nagy tabuja jelenik meg. A csak érzékeltetett véres események pedig inkább pszicho-horrorrá teszik A texasi láncfűrészes mészárlást mint slasherré. Semmi baljós előjel, semmi természetfeletti halandzsa, csak egy egyszerű eseménysor, amit akár az élet is írhatott volna.

A film legfélelmetesebb jelenete nem is azon képsorok egyike, amikor Bőrpofa vadászatait figyeljük elhűlten, hanem a finálé, amikor a család ünnepélyesen összegyűlik, hogy Sallyt feláldozza a magatehetetlen, de emberhúsra éhes, múmiaarcú nagypapának. A film itt olyan sokkoló, mint kevés másik horrorfilmben, úgy hogy egyáltalán nem csöpög vértől a képernyő. Nagypapa pedig hiába próbálkozik, a kalapács mindig kiesik a kezéből. Vicc ez, amelyen való nevetés közben valahogy megakad a torkunkban valami. Groteszk, illetve már-már költői pedig az, ahogy Bőrpofa a  naplementében fegyverét lóbálja, majd beköszönt a végefőcím. Maga a stílus amelyben fogant a film, már-már dokumentarista felfogásban készült. A képi világ, az operatőri munka is ezt az érzetet kelti. Az egész olyan faragatlan, csiszolatlan, piszkos és nyugtalanító. Ami érdekessé teszi ezt a maszkos gyilkost a többivel szemben, az a saját kiszolgáltatott helyzete. Emberünket elvileg Bubba Sawyernek hívják, és a helyi vágóhídon dolgozik. Nem tud beszélni, csak vinnyog, hörög, rikoltozik. Hatalmas teste és nagy ereje ellenére elnyomják, terrorizálják és még nagy valószínűséggel az álarcaiból ítélve nemi identitás-zavarban is szenved. 

Nem hiába minden idők egyik legfélelmesebb horrorfilmje. Már a felvezetésben, a csak egy fényképezőgép vakujának fényénél felvillanó kihantolt, egy az oszlásnak igen előrehaladott állapotában álló holttest látványa beleizzik a memóriánkba, hogy aztán további emlékezetes momentumok után elérkezzünk az idegőrlő és a totális elmebajt bemutató fináléig. Hooper klasszikusa még ma is iszonyatosan felkavaró – elképzelni is nehéz, milyen hatása lehetett annak idején. A műfaj egyik igazi alapköve ez, amit feltétlen látnia kell mindenkinek. Klasszikus. 10/10

Hiába előzte meg hatalmas várakozás a filmet, a kritikusoknál és nézőknél is hatalmas csalódás volt a film. Ennek a negatív visszhangnak a legfőbb oka, hogy maguk a készítők sem tudták, mit akarnak csinálni. Folytatást? Előzményt? Reboot-ot? Esetleg mindezt egyszerre? A rendezői széket az a Jonathan Liebesman kapta meg, akinek a 2003-as év egyik legizgalmasabb horrorfilmjét köszönhetjük, a Sötétség leplét. a feladat nem más volt; be kellett mutatni a sorozatgyilkos, Bőrpofa gyerekszobáját. aki azt reméli, hogy Jonathan Liebesman filmjéből kiderül, hogy milyen volt Thomas Hewitt mielőtt Bőrpofaként az amerikai tiniállomány megtizedelésére adta volna a fejét, annak be kell érnie a 2003-ban készült remake másolatával.

Egy asszony a mészárszéken szüli meg gyermekét. A rémisztő baba a kukában végzi, ahonnan a Hewitt-família egyik guberáló tagja szedi ki és viszi haza. A kinézete miatt sokat csúfolták az iskolában szegénykét, míg felnőve maszkkal rejti el torz arcát és azon a mészárszéken dolgozik, ahol megszületett. Csakhogy az üzemet bezárják, ezért Thomas Hewittnek is felmondanak, akinek első áldozata a durva főnöke lesz. Ekkor tűnik fel a színen két srác, aki megkapta a behívóját Vietnamba. Előtte nagy búcsú bulira készülnek a barátnőikkel, de ehelyett a pokol várja őket. 

A nagy sikerű remake után 3 évvel kijött a folytatás, akarom mondani az előzmény, mely azt hivatott prezentálni, hogy a Hewitt család hogyan vált olyanná amilyenné. Illetve, hogy Thomas Hewitt miért lett Bőrpofa. Amit hiányoltam, az pont Bőrpofa lelki fejlődése, számomra legalábbis ezt (is) jelentette volna a "kezdet" kitétel. Csaknem 2 percet szánnak arra, hogy a címnek legyen valami köze is a filmhez. Kiváncsi lettem volna hogy miképp lett a fiú magányos és deviáns, ám a legtöbb, amit erről megtudunk - azt is csupán elejtett mondatokból -, hogy szegénykét a kinézete miatt csúfolták az iskolában és a nevelése nem egészen szakszerűen zajlott.  Sajnálatosan a főcím rövidre zárja a sztorinak ezt a részét. Jó, nyilván a horrorok gyakran nem a lélekábrázolást tekintik a fő feladatuknak, viszont pont ebben az esetben érdekes lett volna, legalábbis szerintem. A hibák ellenére jócskán teli van a film ijesztő jelenetekkel, ködös erdős üldözéssel, és a feszültség is a tetőfokára hág.

Nagyon jól ötvözi a horrort a morbid fekete humorral. Az elejétől a végéig izgalmas, amire sokat dobnak a zenei aláfestések. A feszültség egy pillanatig sem lanyhul, az első perctõl az utolsóig hihetetlenül izgalmas, fordulatos. A film első órája kicsit lassú, inkább a lelki terrorra helyezi a hangsúlyt, aztán beindul a gyilkolászás, egészen brutális módon,  kendőzetlenül, lélegzetelállító naturalizmussal mutatják a delikvensek feltrancsírozását.  A vér folyik, a technikák jók, valakit átvágnak, valakinek kiugrik a gyomrából a zümmögő gépezet, valakinek a torka csurog el, ráadásul mindezt mutatják, szóval azért le kell tenni egy pillanatra a homokozólapátot, ha meg akarunk kapaszkodni a fotel szélében. Ugyan hazánkban csak a vágott/mozis változat jelent meg, de a látványos mennyiségű brutalitás ebből se hiányzik. Nem sikerült jó színészeket találni, akik tudnak játszani. A gárdából R. Lee Ermey az egyedüli aki színészi teljesítményt nyújt. A készítők Texas látképét, hangulatát úgy próbálták visszaadni, hogy narancssárgára színezték a képet, ami szerintem elég mutatósra sikeredett.

Az első perctől kezdve hatalmába kerít egy különös érzés amely megfogalmazhatatlan, hamar megjön a várva várt feszültség. Igazából már rongyosra néztem ezt a filmet és sosem tudom megunni, minden évben egyszer legalább újranézem, az érzés pedig mintha mindig először látnám. Lebilincsel, átjár a rémület, elborzaszt, a hatása alá kerülök. Ugyanakkor izgalmas és feszített tempójú. A rendezőnek sikerült tehát egy nem monoton, sablonos tipikus darabolós átlagos filmet kihoznia és hű maradt a nevéhez a film. A befejezéssel tudtak kicsit újítani az alkotók. Ugyanis a hasonló filmeknél az embereknek van egy többé-kevésbé titkolt várakozásuk a zárással kapcsolatban.

Összességében a hibai ellenére egy remek film, nem szűkölködik vérben és izgalmakban. Új kontextusba helyezi Bőrpofa alakját, és bár a hangulata egyáltalán nem hasonlítható az eredetihez, hozza a 2000-es évek elején elvárt darabolós színvonalat. 

8/10

A Suspiria című film Argento ismert Anya-trilógiájának első darabja. Dario Argento a specifikusan olasz műfajtól, a giallótól tért át, ekkor kezdte el a szürreális mese és a horror műfaj kereszteződését. Az 1977-es klasszikus boszorkányhorrort még két folytatás kísérte: 1980-ban az Inferno és a 2007-ben a  Könnyek anyja. Argento filmjeinek főgonoszai három boszorkány, akik a világot uraló minden gonoszság anyjai. Név szerint Mater Suspiriorum, Mater Tenebrarum és Mater Lachrymarum. Ma a Sóhajok anyjának, Mater Suspiriorumnak  vesézem ki a filmjét nektek, persze a saját szám íze szerint.

1976-77-ben az addig főleg thriller-rendezőként ismert Argento elkészítette gótikus horrorfantáziáját, sötét meséjét boszorkányokról, gonoszságról, gyilkosságról és árulásról. Az elképesztő színhasználat és a kitűnő kameratechnika segítségével teljesen új világot alkotott Argento a Suspiriában. Nem csupán a vizualitás határozza meg a film atmoszféráját, hanem a Goblin együttes csodálatos instrumentális zenéje, amely különös démoni kántálásokkal átszőtt vokális elemekkel építi fel a Suspiria mágikus hangvilágát.

Keserű csalódás volt a Sóhajok, nagyon erőtlen. Sajnos azt kell hogy mondjam ez a film ma egyáltalán nem állja meg a helyét. Az egyik gyenge pont számomra a történet. Borzasztóan primitív és semmi váratlan, lenyűgöző nincs benne. Ez még megbocsátható lenne, ha korrekt lenne a kivitelezés és a összhatás. A hangulatfokozás számomra talán kicsit túlságosan is intenzív volt. Argento mozija leginkább a szín- és zenehasználatban csúcsosodik ki. Sárgák, zöldek és kékek jellemzőek, a film domináns színe azonban kétségkívül a piros: vér, emberi szervek, épületek külső és belső falai, de maga a világítás is gyakran a vörös árnyalataiban pompázik. Az operatőri munkára és a vágásra egyáltalán nem lehet kifogás, hiszen ezek a színek beleégnek a néző retinájába. Több pozítivumot nem tudnék felsorolni. Bárgyú sztori, használhatatlan dialógusok és pocsék színészi játék, ami szándékosan túldramatizált, túljátszott. Direkt nem említettem meg a szánalmat keltő lomha gyilkosságokat, mert tisztában vagyok vele, hogy ez egy 1977-es film. Fura, hogy egy filmes stílus azzal hódit, hogy számos eleme hasznavehetetlen. 

A gyenge párbeszédek egyenesen nevetségesen hatnak, néha indokolatlanul hosszú snitteket láthatunk és a film egyik erősségét a nagyon erős zenét és a szürreális színkavalkádot is sikerült hatástalanítani vele. De még szóba sem hoztam a nevetségesen ható meseszerűen ábrázolt boszorkányt. Sajnálom, mert sok lehetőség volt ebben a filmben. Igazából csak egy dolog kellett volna hozzá: jó rendezõ. Nem igazán ragadott magával, és a stáblista lepörgése után azon agyaltam, hogy vajon miért istenítik ezt a filmet.

Összeségében egy egyedi és szürrealista alkotás a Sóhajok, ami mellett azért nem lehet csak úgy elmenni, bár nem biztos hogy mindenkinek elfogja nyerni a tetszését. Argento sajnos nem a félelmetes képsorokra vagy a történetre helyezte a hangsúlyt, hanem inkább a művészi látásmódra és a színpompás képekre. A papírvékony karakterek,  a megkopott trükkök és gyilkosságok pedig kissé sutának hatnak mai szemmel. Egyszeri megtekintésre ajánlott 6/10

A texasi láncfűrészes mészárlás igazi kultuszfilm, az egyik első slasher mozi, megkerülhetetlen klasszikusa a műfajnak, ami nem kevesebbet tett, mint egy teljes alműfajt teremtett, és útjára indította a horror történelem egyik legikonikusabb gyilkosát, Bőrpofát. Tobe Hooper az eredetivel olyan magasra tette a lécet, hogy később saját maga is alig ugrotta át. A klasszikus és sikeres alapötlet újrahasznosítására 2003-ban került sor. A német születésű Marcus Nispel került a rendezői székbe, aki a filmrendezés előtt videoklipekkel foglalatoskodott. Marcus úgy döntött, hogy megmutatja milyen az igazi Bőrpofa és családja, ami robosztus, elmebeteg és agresszív. Meglepően jó slasher filmet hozott össze a rendező, persze az ezredfordulóra megnővő igényekhez igazítva.

Texas egy Isten háta mögötti vidékén öt fiatal felvesz egy stoppoló lányt, aki a furgonban végez magával. A fiatalokat megrázza a haláleset, úgy döntenek, hogy a helyiektől kérnek segítséget. Egy elhagyatott tanya ajtaján kopogtatnak, de ezt később mind megbánják, ugyanis a tanyán csupa pszichopata lakik, akik nem látják őket szívesen. A fiataloknak menekülniük kell a láncfűrészes gyilkos, Bőrpofa és családja elől.

A sztori a jól ismert elemekből építkezik, nem ez fogja feltalálni ilyen téren a spanyolviaszt, de egy darabolós horrortól többet nem is érdemes várni. A történeten átfutva meg lehet állapítani, hogy A texasi láncfűrészes minden szempontból megfelel a slasherhorrorok követelményeinek. Szinte kliséhalmaz az egész: koszlott benzinkút, autókázó fiatalok, egy út, mely rémálomba fúl. Azonban okosan használja fel ezeket a kliséket, és nem fullad a film unalomba. A hátborzongató képsorok elég feszülté teszik ahhoz a nézőt, hogy az elkövetkező kötelező jelenetek alatt is megmaradjon a fura, bizonytalan érzés. Vagyis a film hangulata rémisztő, végig feszültség van jelen a képkockákon. Marcus Nispel ráérzett arra, hogy mit is jelent a Texasi láncfűrészes mészárlás. Megteremtette a zseniális és gyomorforgató atmoszférát. Tagadhatatlan, hogy jó pár jelenetet és jelentős momentumot megidéz az eredeti filmből, és még a folytatásokból is. Ezek viszont nem lelketlen másolások, hanem valódi és stílusos tiszteletadások a széria múltja előtt és kikacsintások a rajongóknak. Marcus elmerült a mocsokban, majd beledobta ennek a közepébe a film szereplőit. A kegyetlenség és a gore nem viszi el a filmet, bár vannak benne tényleg igazán sokkoló jelenetek. Legalábbis én felsziszogtam egy-egy részt látva. A slasher horrorfilmekkel szemben itt hőseinket nem csak fizikálisan kínozzák meg hanem lelkileg is, márpedig igazából a kettővel együtt lehet olyan ingert elérni, hogy a néző egyszerre féljen és undorodjon.

Az operatőri munka dicséretre méltó (érdekesség: az 1974-es eredetit és a 2003-as feldolgozást egyaránt Daniel Pearl fotografálta) a vér ábrázolása különösen ijesztő, mivel a vörös hihetetlenül élénken mutat a matt (sárgás-barnás) színek mellett. A vágások is alkalmasak a feszült hangulat megteremtésére. A díszletek is félelmetesek. Bőrpofa és elfajzott családja is vérfagyasztó. Színészek – Jessica Biel és R. Lee Ermey szerintem kimondottan jól játszik –, a díszlettervezők, és szinte mindenki a stábból beleadott apait-anyait, hogy egy összességében kitűnő slashert kapjanak a zsáner rajongói. A gyilkosságok, az üldözések, az őrület, és a realitás keveredése, a remake mocskossága és fojtogató forrósága miatt nekem még mindig az egyik nagy kedvencem A texasi láncfűrészes, amit az egyik legjobb slashernek és remake-nek tartok egyben, amit valaha láttam. Nem igazán tudok negatívan nyilatkozni a filmről, mert szerintem ez egy tisztességesen összerakott film, amiben minden megvan, amit egy horrortól várhatunk. A film a realizmusáért külön jópontot érdemel.

Összeségében a Texasi láncfűrészes egy kiváló feldolgozás lett, amit a rajongók egyértelműen imádni fognak. Önmagában is problémamentesen megállja a helyét, így az új nézők is a keblükre ölelhetik. Az külön pont hogy újra szabályosan éreztem a nézés közben a rothadást, ami átjárhatja a Hewitt házat. Remélem meghoztam a kedveteket a megnézéséhez, számomra abszolút kedvenc. 10/10

A kellően elmebeteg Chucky, a játékbaba először lesokkolt, majd összezúzta a belé vetett reményeimet. De mégis van benne valami szégyellnivalóan szórakoztató trash faktor, ami számomra nagyon is szerethetővé teszi mindegyik részét. A folytatások nagyon kevés esetben vannak olyan jók, mint az első rész, így természetesen a Gyerekjáték franchise későbbi részei sem érnek fel az elődjeihez. A negyedik résztől olyan posványba tévedtek a készítők, hogy az döbbenet. Pörgős, vicces, kreatívnak is mondható, de szerintem itt Chucky átváltott egyfajta komolytalan bosszantó karakterbe. A stílus ott már sokkal inkább egy horrorkomédia, tele rengeteg fekete humorral.

Pénzhajhász, lehúzós, legtöbbször ötlettelen epizódokat sikerült összehozni a Gyerekjáték-szériának. Itt jött a mélypont. Az ötödik részben, a Chucky ivadékában annyira lejjebb csúszott a színvonal, hogy az első részt is csak kúszva bírta (ha bírta egyáltalán) megközelíteni. A legtöbb poén inkább fárasztó, nem is próbálta tartani az előző rész eszement, de mégis szórakoztató színvonalát. Teljesen felesleges volt elkészíteni. Az egyik legfeleslegesebb filmszéria, amit valaha is készítettek, még akkor is, ha a készítők próbálkoztak a vérfrissítéssel.

Az utóbbi két rész szintén felejthetőre sikerült. Szóval szóra sem érdemesek, alulról sem nagyon súrolják a mércét, a franchise látványosan kifulladt. Horrorisztikusabb hozzáállással sokkal jobb filmek is születhetek volna. Félve gondolok arra, hogy hogyan fog sikerülni Chucky újraélesztése. Júniusban kiderül hogy ismét meggyalázzák-e a  Gyerekjáték szériát vagy jön egy új és lebilincselő, komolyabb film. Kiváncsian várjuk!

A slasher műfajon belüli egyik kedvencem, és egyben a legmegosztóbb darab bemutatására szántam el magam. A 2003-as Magasfeszültség Alexandre Aja második nagyjátékfilmje, amely a a francia újhullámú extrém műfaj első darabjának mondható.

Marie és barátnője, Alex egyetemista. Két szemeszter közötti szünetben vidékre utaznak, hogy meglátogassák Alex szüleit. A ház a francia alföldön, a semmi közepén áll. A két barátnő nyugovóra tér, ám már az első éjszakán egy rejtélyes sorozatgyilkos tör rájuk. Alex és Marie minden erejét összeszedve harcolni kezd a túlélésért.

A jó horrort onnan lehet megismerni, hogy egyik-másik képsora napokkal később is bevillan, és nem csupán a zsigeri erőszakra, de a szereplőkre is emlékszünk. Ez elmondható a Magasfeszültségről is, ami elvarázsol, annak ellenére, hogy premier plánban láthatjuk részletességgel, ahogyan egy családot brutálisan lemészárolnak. A film nem kegyelmez, a gyerekek sem szentek, a kissrácot is megölik. A benzinkutas jelenetben annyi a feszültség, hogy a néző már irgalomért könyörög. Íme az iskolapéldája hogy hozzunk ki egy ízig vérig egyedi horrorfilmet költséghatékonyan kreativítással. Nagyon okosan felépített filmről van szó. Helyenként pedig a frászt is rá tudja hozni az emberre, emellett valami elképesztően véres és brutális is a film, szóval a horror összes kötelező kellékét hozza.

De nem csak ettől jó a Magasfeszültség. Nem itt többről van szó. Hiszen itt olyan pszichológiai csatáknak lehetünk szemtanúi, hogy ihaj. Egy lassú feszültségfokozó dallamot használtak a készítők, mely pszichés hatást és vérfagyasztó légkört kelt. Szóval sok minden adott, hogy a székből jó szájízzel álljunk fel a film után.

Minőségi filmről van szó és a franciák mindig tudnak valami pluszt hozzáadni filmjeikhez. A gyönyörű operatőri munka, a vérfagyasztó gyilkos, a remek alakítások és a hátborzongató végkifejlet magával ragad. Alexandre Aja nem tétlenkedik ha horrorfilmről van szó, az évezred egyik legjobb horrorja, nálam egyértelműen 10/10

A bohócok kettős érzéseket képesek kiváltani az emberekből: vannak akik imádják a komolytalan, mindig életvidám bohócokat és vannak akik viszolyognak ezektől a szétkent képű, néha már-már túl ijesztőre sikeredett "hangyás" emberkéktől. Én az utóbbiba tartozom, hísz miért bízhatnánk egy olyan emberben, aki még a valódi arcát se mutatja meg. Ezért gondoltam is, hogy kapok egy slasher szerű komoly izgalmakat kiváltó vérfagyasztó másfél órát.

Három fiútestvér, Randy, Geoffrey és Casey átlagos amerikai életüket élik. Egy nap megérkezik a városba a cirkusz ahova Randy felügyeletével, mind három kölyök elvonulhat. A látogatás legnagyobb gikszerje hogy a legkisebb fiú retteg a bohócoktól, ami előadás közben mindenki számára kiderül. Eközben zavargások történek a közeli Elmegyógyintézetben és kiszökik három páciens. A három ápolt meg is öl szintén három a cirkuszban dolgozó embert, hogy majd bohócnak öltözve ámokfutásba kezdjenek, ami leginkább a fivérekkel való kergetőzés tesz ki.

A Halálosztó bohócok esetében nem lehet következetesen végigondolt slasher koncepcióról beszélni, nincs értékelhető színészi játék, viszont van egy nagy adag gyermekien naiv báj és esetlen suspense. A látványvilága nincs eltúlozva, természetes. A bohócok is kellőképen hátborzongatóak. A legnagyobb baj a filmmel az hogy jóformán vérmentes és ha van is vér iszonyúan világos. A halálesetek is az ötlettelenség határát súrolják. Bár valami csoda folytán még se torkollik teljes unalomba, azonban a kötelező kliséket nem ússzuk meg, például a rendőrség felhívásánál.

Sajnos semmi kiemelkedő nincs a történetben és megoldásaiban, mindenből süt a középszerűség. Persze akad azért egy-két jól eltalált jelenet. A Halálosztó bohócok hátborzongató hatást is tud kelteni, és persze vannak jó pillanatai is, de ez éppen csak közepesnél jobb.

Szórakozást is nyújthat egy fáradt késő esti horrorfilm nézéshez, bár a nagy horror rajongóknak nem fog meglepetést okozni. Igazán kár érte, de így már értem, miért nem vált kultslasherré ez a film. Ez csak sajnos egy újabb 80-as évekbeli tucatslasher. Egyszer meg lehet nézni, tényleg jól szórakoztam rajta és nem is vártam el, hogy valami nagy sztorit kapok, de ennél azért mégis többre van szükség. 6.5/10 

A slasher műfaj igazi áttörését a 70-es években az 1974-es A texasi láncfűrészes mészárlás (Talán ebben a horrorban teljesedik ki minden, ami a slasherre igaz, kezdve a fiatal főszereplőkkel, és a gyilkos pszichopatával) és a Fekete karácsony jelentette, melyben egy titokzatos gyilkos kollégista lányokra vadászik. A műfaj egyértelműen a 70-es évek végén és a 80-as évek elején élte fénykorát. Olyan filmek készültek mint a Halloween (1978), Péntek 13 (1980), Rémálom az Elm utcában (1984). A slasher tematikán belül szeretném most bemutatni a kevésbé ismert, a zsáner tengerében elrejtőző gyöngyszemeket. Lesznek itt filmek a 80-as évekből egészen a 2000-es évekig.

15. Slaughter High (1986)

Szegény Martyt mindenki szívatja a suliban, így nem csoda, hogy az öt évvel későbbi osztálytalálkozón a kocka fordul és szívatottból szivató, míg szivatókból hullazsáklakók válnak.

14. Motel Hell (1980)

A Vincent és Ida moteljébe bejelentkező vendégek hamar Vincent zöldségeskertjében találják magukat elföldelve. A 70-es évek horrorjainak hangulata és a 80-as évek fílingje egyaránt megtalálhatóak itt.

13. Clownhouse (1989)

Három bohócruhás elmebeteg terrorizál három testvért. Néha egészen vérfagyasztó film remek hangulattal, melyet leginkább annak okán szoktak szóbahozni, hogy a rendező szexuálisan zaklatta az akkor 14 éves főszereplőt.

12. Stage Fright - Deliria (1987)

Csapatnyi színész próba közben bennreked a színházban...egy gyilkossal. Teljesen méltánytalanul elfeledett olasz horror, ami egy-két klasszikust is maga mögé utasít.

11. Alone in the Dark (1982)

Négy elmezavarodott megszökik a szigorúan őrzött elmegyógyintézetből, hogy bosszút álljanak az orvosaikon. Donald Pleasance, Jack Palance, Martin Landau...beszédes nevek!

10. The Tripper (2006)

Mint ismeretes, Ronald Reagan nem szerette a hippiket. David Arquette első nagyjátékfilm rendezésében egy Ronald Reagan külsejű baltás-gyilkos küldi át a Redwood-parkban woodstockozó hippiket Sohaországba. A forgatókönyvet is jegyző Arquette kesernyés humorral és annál brutálisabb mészárlással átszőtt filmjének rendezéséhez volt honnan fortélyokat ellesnie, gondoljunk csak pl. Wes Craven-re.

9. Prom Night (1980)

Jamie Lee Curtis egy megtorlásra szomjas, maszkos gyilkos elől menekül sikongatva ebben a "Tudom mit tettél..." -elődben, és még Leslie Nielsen is felbukkan benne. A film 2008-as újraértelmezése olyannyira ötlettelen, hogy a közelébe sem ér az eredetinek.

8. Tourist Trap (1979)

Szokatlan hangulatú és ötletes horror egy csapat fiatalról (megint csak), akik autója lerobban a semmi közepén, majd egy benzinkútnál és a hozzá tartozó motelben egy manőken-múzeumba vetődnek, ahol a próbababák túlzottan is élethűek.

7. Elmebeteg - Maniac (1980)

Egy agybajos nőket skalpol. Hangulatos, véres, agresszív. 2012-ben a filmből remake készült Elijah Wood főszereplésével.

6. Intruder (1989)

A szupermarket dolgozóit valaki nem kedveli. Kíméletlen mozi Bruce Campbell-el és Sam Raimi-vel, valamint filmvégi csavarral!

5. Az Erdei fantom - The Burning (1981)

Egy csiszolatlan gyöngyszem a nyolcvanas évekből, ami veri a Péntek 13 első részét. Tom Savini maszkjaival és igazi bulis-hentelős nyolcvanas évek atmoszférával. Érdekességképpen a Péntek 13 első részét 1980 május 9-én mutatták be, míg a The Burning-et 1981 május 8-án.

4. The Funhouse (1981)

Tobe Hooper 1981-es, méltatlan módon kissé elfeledett filmje horrorfilmje az egyik legnagyobb kedvencem a dicső nyolcvanas évekből. A sztori a következő: kétes hírű vándorcirkusz érkezik a városba, négy fiatal pedig úgy dönt, hogy eltölt egy vidám éjszakát a cirkusz "elvarázsolt kastélyában". Ám a sötét termek mélyén egy deformálódott alak az életükre tör.
A hangulat kiváló, hamisítatlan 80-as évek. A maszkmesterek szuper munkát végeztek, László András operatőr kellőképp színes és borzongató képekkel növeli a nívót, a főhősnő pedig kellőképp el van látva minden jóval, ráadásul tehetségesen sikongat.
Ha nem is megkerülhetetlen, de mindenképpen figyelemreméltó mozi a The Funhouse.

3. A Balta - Hatchet (2006)

Ebben a moziban minden benne van, amiért a slasher filmeket kedvelni lehet. Az egész mozi elejétől a végéig egyetlen óriási tisztelgő kalapemelés a műfaj és alműfaj iránt.

2. Hasadjon a Hajnal - Just Before Dawn (1981)

Machetés gyilkos ólálkodik a hegyekben, fiatalok egy csoportja pedig a figyelmeztetés ellenére mégis tábort üt és ezzel elindul a vérontás. Eddig teljesen átlagosan hangzik a sztori, ám a forgatókönyv hirtelen egy ügyes húzással új irányt vesz, a hangulat pedig tetőfokra hág.

1. Éjféli Etetés - Midnight Meat Train (2008)

Nagyon kellemes meglepetés ért, mikor az Éjféli Etetést megtekintettem, mert egy hangulatban erős, jó sztorival, brutális gonosszal rendelkező, igen szadista mai horrort láttam. Nem olvastam Clive Barker novelláját, így a befejezés  meglepetés volt.