Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Klasszikus horrorfilmek kritikái! ;)

CreepyPark

The Texas Chainsaw Massacre/A texasi láncfűrészes mészárlás (1974)

2019. április 22. - Terence Bird

Tobe Hooper idegtépő klasszikusa, az 1974-es számos folytatást megért, eredeti Texasi Láncfűrészes Mészárlás, ami bemutatta a világnak a Sawyer család kannibál üdvöskéjét, Bőrpofát. Hooper második rendezése szupernovaként robbant, és örökre megváltoztatta mindazt, ahogyan a horrorról, az exploitation filmről gondolkodunk. Egyik alkotása se ért fel ehhez az ominózus dolgozathoz, azóta is próbálta újra meg újra felfedezni saját tehetségét, de nem ment neki. A Texas Chainsaw Massacre nem csak egyszerűen a legnagyobbak között van, de az első legnagyobbak között. A film alapvetően kis költségvetésű horrorfilmnek indult, bár az alkotók kreativitása határozottan javított a helyzeten. A texasi láncfűrészes mészárlás története nincs túlbonyolítva, és azóta ez a recept lett a rural horrorok.

the-texas-chainsaw-massacre-1974-two.jpg

Sally és Franklin Hardesty barátaikkal együtt elindulnak a Texas állami Newtba, hogy felkeressék nagyapjuk sírját, amit a hírek szerint feltörtek. Út közben különös és aggasztó dolgok történnek velük, mígnem rájönnek, hogy egy vérfagyasztó történet középpontjába kerültek. Sorra esnek áldozatául egy őrültekből álló családnak, melynek feje az emberi húsra éhes Bőrpofa. 

Míg az 1978-as Halloween vagy az 1980-as Péntek 13 mára már lassúnak, gagyinak, unalmasnak hatnak, addig a Texasi láncfűrészes mészárlás fölött nem tudott eljárni az idő, mert olyan dolgok vannak benne, amiktől 45 éve féltek az emberek, most is félnek tőlük és még 45 év múlva is fognak. Mindezt a rendkívül jól komponált zene koronázza meg, ami a legtöbb esetben hiányzik, ha meg mégis jelen van, akkor idegtépő, inkább zajnak nevezhető. Olyan borzalmas, idegtépő, percről percre nagyobb iszonyatot vonultat fel ez a film, ami a legbelső zsigeri félelmet kelti fel az emberben. Szinte érezni a kopár nyári mező rekkenő hőségét, a ház kiszáradt faelemeit, perzselő napon a ragacsos izzadtságban megtelepedő port, homokot, mocskot, a bűzt, a szárazságot, a rohadást és ugyanígy érezni a benzingőztől bűzlő láncfűrészt a nyomodban. A hatásos és szürrealisztikus képeken szinte átszivárog ez az abnormális hangulat, a pszichedelikus rémálomra emlékeztető, nyomasztó atmoszféra.

A hangulat a kezdettől fogva kényelmetlen, kezdve a nyitó képsorokkal, az őrült stoppossal, a halott tatuval az út közepén, majd az elhagyatottnak tűnő házzal, amibe nem kellett volna hőseinknek bemenniük. A történetben viszont sokkal több van, mint hogy egy maszkos fickó láncfűrésszel akar lekaszabolni pár tinit.  Véleményem szerint a film akár a bezárkózó, túlságosan is vidékies, retardáltságba süllyedő amerikaiak kritikájaként is értelmezhető, noha nyilvánvalóan szélsőséges formában tárja elénk ezt a világot. A háttérben meghúzódva, majd egyre inkább előtérbe kerülve a nemzet több nagy tabuja jelenik meg. A csak érzékeltetett véres események pedig inkább pszicho-horrorrá teszik A texasi láncfűrészes mészárlást mint slasherré. Semmi baljós előjel, semmi természetfeletti halandzsa, csak egy egyszerű eseménysor, amit akár az élet is írhatott volna.

thetexaschainsawmassacre.jpg

A film legfélelmetesebb jelenete nem is azon képsorok egyike, amikor Bőrpofa vadászatait figyeljük elhűlten, hanem a finálé, amikor a család ünnepélyesen összegyűlik, hogy Sallyt feláldozza a magatehetetlen, de emberhúsra éhes, múmiaarcú nagypapának. A film itt olyan sokkoló, mint kevés másik horrorfilmben, úgy hogy egyáltalán nem csöpög vértől a képernyő. Nagypapa pedig hiába próbálkozik, a kalapács mindig kiesik a kezéből. Vicc ez, amelyen való nevetés közben valahogy megakad a torkunkban valami. Groteszk, illetve már-már költői pedig az, ahogy Bőrpofa a  naplementében fegyverét lóbálja, majd beköszönt a végefőcím. Maga a stílus amelyben fogant a film, már-már dokumentarista felfogásban készült. A képi világ, az operatőri munka is ezt az érzetet kelti. Az egész olyan faragatlan, csiszolatlan, piszkos és nyugtalanító. Ami érdekessé teszi ezt a maszkos gyilkost a többivel szemben, az a saját kiszolgáltatott helyzete. Emberünket elvileg Bubba Sawyernek hívják, és a helyi vágóhídon dolgozik. Nem tud beszélni, csak vinnyog, hörög, rikoltozik. Hatalmas teste és nagy ereje ellenére elnyomják, terrorizálják és még nagy valószínűséggel az álarcaiból ítélve nemi identitás-zavarban is szenved. 

Nem hiába minden idők egyik legfélelmesebb horrorfilmje. Már a felvezetésben, a csak egy fényképezőgép vakujának fényénél felvillanó kihantolt, egy az oszlásnak igen előrehaladott állapotában álló holttest látványa beleizzik a memóriánkba, hogy aztán további emlékezetes momentumok után elérkezzünk az idegőrlő és a totális elmebajt bemutató fináléig. Hooper klasszikusa még ma is iszonyatosan felkavaró – elképzelni is nehéz, milyen hatása lehetett annak idején. A műfaj egyik igazi alapköve ez, amit feltétlen látnia kell mindenkinek. Klasszikus. 10/10

A bejegyzés trackback címe:

https://horror-park01.blog.hu/api/trackback/id/tr8714779882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása