Mivel az első Halloween igen impozáns, 70 millió dolláros bevételt könyvelt el és mély nyomott hagyott a műfaj rajongóiban, nem volt kérdéses, hogy folytatni kell haddonfieldi mészáros legendáját. Menet közben a rendezőt, John Carpentert is lecserélték,és Rick Rosenthal ült a rendezői székbe, akire messzemenőkig illik a becsületes iparos jelző. Míg az első leginkább a pszichothrillerek bugyogó posványában tapicskolt, addig második rész már tudatosan és világos céllal összegzi a slasher műfaj összes közhelyét.

Haddonfield városában egy este váratlanul több brutális gyilkosságot követ el egy álarcos. Hamarosan kiderül, hogy a tettes egy elmegyógyintézetből szökött meg. Az egyik gyilkosságot volt kezelőorvosa, aki hatszor is belelő, meghiúsítja, ám a betegén nem fognak a golyók. A látszólag találomra gyilkoló tettesről senki sem sejti, hogy nagyon is konkrét célja van. Tudja, hogy kiszemelt áldozatát a kórházban ápolják, úgyhogy a nyomába ered és a felkutatása közben a kórház éjszaka üresen kongó, kihalt folyosóin mindenkit könyörtelenül lemészárol, aki az útjába kerül.

Naphosszat sorolhatnánk azokat a „sokadvonalbeli” horror folytatásokat, amelyeket jobb elfelejteni, de bátran kijelenthetjük, hogy a Halloween II a sikerült sequelek közé tartozik. Mivel a 80-as években kizúduló slasher sodrás, szinte futószalagon gyártott, korai képviselői közé sorolható, véresebb, és tocsogósabb lett elődjénél, ami számomra abszolút pozitívum. A Halloween II lassan és megfontoltan építi fel a cselekményt, és sajnálatos módon nem fukarkodik az indokolatlanul, néha percekig elhúzódó, maratoni hosszúságú jelenetekben, ennek ellenére, a bébiszittereket üldöző William Shatner-maszkos gyilkos, egyre nagyobb erővel és kreativitással hajtja végre vériszamos feladatát, aminek eredményeként csak úgy hullanak a biodíszletként funkcionáló szereplők. Valamint megtudjuk, a nem túl vaskos cselekmény tetőpontjaként szolgálva, hogy Michael miért akarja minden áron megölni Laurie-t. A helyszín igazi unikum: az éjszaka üresen kongó kórház, Michael fő játszótere ebben az epizódban. Bár logikai aspektusból vizsgálva megkérdőjelezhető valamennyi információ a helyszínnel kapcsolatban, példának okáért Laurie az egyedüli páciens az egészségügyi intézményben, az épületben rajta kívül nem tartózkodik kezelésre váró beteg, valamint a kórház személyzete is igen csekély létszámmal rendelkezik, bár ez betudható annak, hogy mindenszentek éjszakája van.

Valahol a középmezőnybe sorolható a színészek teljesítménye, a karakterek karót nyelt, drámázni akaró papírmasék (bár ez a zsáner jellegéből is adódik). A gonoszt üldöző Dr. Sam Loomis pedig sokkal inkább tűnt idegesítő vaskalapos karikatúrának, mintsem pszichiáternek. Mivel a film anyagilag nem bukott meg, (25,5 millió dolláros bevételt produkált) így szinte magától értetődő volt a folytatás, de már a popkulturális lábnyomot hagyó horrorikon nélkül. 7/10