Mostanában nagyon divatos a szuperhősökről filmeket készíteni. Az se baj, hogy ha bevételi rekordokat döntögetnek. Legalább valaki jól megtömheti a zsebeit, mi meg egy élménnyel térünk haza, esetleg némi csalódással. Szóval szuperhősnek lenni egyáltalán nem könnyű feladat, hiszen a világ megmentése alapból a tennivalók közé tartozik. Aztán jöhetnek az egyéb mellékküldetések, mint például az univerzum más planétáinak a megmentése, vagy éppen leigázása. Az se baj, hogyha a színes jelmezbe bújt szereplők viccelődve adják elő a rájuk váró feladatok kommentálását, hiszen a mozinéző mosolyogva jobban el tudja hordozni a terhét annak, hogyha mégsem állnak nyerésre a kedvenc figurái. Viszont a szuperhősökről készült mozik általában nem tartoznak bele a horrorfilmek kategóriájába, bár a Venom meglátásom szerint némileg karcolgatta a határait.
James Gunn-ék már bemutatták, hogyan lehet jó/vicces szuperhősös filmet készíteni a Galaxis Őrzőivel, amit én személy szerint nagyon kedvelek, és bátran merem állítani, hogy az egyik legjobb produkció a témában. Éppen ezért, kicsivel nagyobb elvárásokkal ültem le megnézni a Brightburn – A Lángoló fiút, ahol a főszereplő kamasz gyermek testesíti meg a gonosz szuperhős történetét. Nagyjából minden úgy kezdődik, mint ahogy Superman-t is megtalálták a nevelő szülei a „lezuhant” űrutazós alkalmatosságban. Brandon is fentről érkezett közénk és mit ad Isten, pont egy farmer házaspár otthonától nem messze csapódott be. Persze Tori és Kyle Breyer azonnal örökbe fogadják a sérült űrhajó csecsemőjét. Mikor Brandon eléri a pubertás kor kezdetét rájön, hogy sokkal erősebb, okosabb, mint bárki a környezetében. Ezt az erőt, viszont nem arra használja fel, hogy segítse az emberiséget. Szépen lassan megöli azokat a személyeket, akik úgymond az „útjába” kerülnek.
Morálisan fejletlen döntésekkel igyekszik Brandon megoldani a rá váró pusztító feladatot. Mi meg értetlenül ülünk a mozivászon előtt és próbáljuk megérteni a miérteket, de hiába. A Lángoló fiú készítő nem térnek ki külön arra, hogy adjanak egy kis hátteret Brandon mészárlási vágyainak. Csak úgy gonoszt csináltak egy fiúból, aki zsákkal a fején igyekszik frászt hozni a vétlen áldozatokra. Persze a hatásvadászat kedvéért sokszor elnyújtották a macska-egér játékot, ami már időnként az idegesítő kategóriába csapott át. Többször azt éreztem, hogy a film nem is akar másról szólni csak arról, hogyan cserkészi be a repkedő tini-gyilkos az embereket, amit a végén humán testrészek leszakadásával akartak megkoronázni. A stáblista olvasása közben több szálon futó, hatalmas űr tátongott az elmémben, mert fogalmam se volt arról mi volt az értelme az egész vérbosszús históriának.
Végül is az eredmény egy középszerű horrorfilm lett, de azt gondolom vannak mozirajongók, akik még lejjebb fogják húzni Brandon eszeveszett ámokfutását. Viszont reménykedek abban, hogy talán tíz év múlva csinálnak a Lángoló Fiúból egy remake-t. Akkor talán kiköszörülik azokat a kellemetlen csorbákat, amivel teletűzdelték a mostani produkció közel másfél óráját.
5/10 SzG
