2006-ban jelent meg a film első része, ami a maga módján egy nagyon jól sikerült horror filmnek számított. Hihetetlenül naturálisan volt rendezve. Wes Craven, aki a itt produceri és forgatókönyvírói szerepben is díszeleg - ismét teret adott az ifjú direktornak, Martin Weisznek. Ez közepesnél egy kicsit jobban sült el. Nem is tudom láttem e olyan második részt, ami felülmúlta volna, vagy legalább egy szinten lett volna az első résszel. Kiváncsian és nagy lelkesedéssel néztem meg újra az egy évvel később leforgatott második részt. Egy csapat zöldfülű katona a Nemzeti Gárdából, azt a parancsot kapta, hogy menjenek a 16-os körzetbe és segítsenek az ott leledző tudósoknak, akikkel félbeszakadt a kapcsolat. Eleinte repdestek az örömtől, de még csak nem is vélték, hogy mi vár majd rájuk ha odaérnek. 

A történet folytatása sok ötletességet nem tartalmaz, nem is hozza elődjének intenzív színvonalát. Jelentősen romlott minden tekintetben, minden viszonylatban a minőség. Az előző rész lüktetése még mindig bennem van, egyes jelenetek azóta is felvillannak, igazi klasszikussá vált számomra, azonban sajnos itt eléggé felejthető események történek. A film nem annyira lendületes, sőt, helyenként kifejezetten lomha, kiszámítható és idegesítő. A "basszus" szót kábé félezerszer lehet hallani... A "vítézek" miatt néha már-már a falba vertem a fejem, olyan idegesitőek voltak. A katonák igazábbol inkább afféle tölteléket alkottak, és nem igazi egyéniségeket, vagy netalán karaktereket. Kissé röhej, hogy az első részhez hasonlóan itt is van egy mutáns, aki a jó oldalon áll és segít a főszereplőknek. Nem hozta a kellő feszültséget, az atomszférát nem teremtette meg. Semmi fordulat, semmi katarzis. Plusz pontnak mondanám a brutalitást, a maszkokat és a csajokat, akik azért igyekeztek. Egyszer azért meg lehet tekinteni!

7/10